A kisgimnáziumi színpadon kezdődött minden, ahol ‘A kis herceg’ rókájaként először beszélt szeretetről és felelősségről. Azóta is ez vezeti: megérteni, kapcsolódni, és szívvel-lélekkel átadni mindazt, amit a színházról gondol.
Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész szeretnél lenni? Mi vonzott a pályára?
Még kisgimnazistaként, a gimnáziumi diákszínpadon játszottam ‘A kis herceg’ legendás rókáját. Olyan mondatokat kellett közvetítenem, amiknek a valódi értelmével akkor még csak ismerkedtem, felelősségről, kapcsolódásról, szeretetről. Mégis meg kellett próbálnom érthetővé és érezhetővé tenni őket a közönség számára. Azt hiszem, azóta is erről szól számomra a színház: megfejteni valamit, kapcsolódni hozzá, és úgy átadni másoknak, ahogyan én gondolom.
Ki/kik voltak a legnagyobb hatással rád az egyetemen? Mi volt a legfontosabb tanács, amit kaptál, és kitől?
Sok tanáromnak köszönhetek sok mindent, de ha ki kellene emelnem valakit, Nádasi Veronika lenne az. Nemcsak a hangképzés terén volt meghatározó szerepe az egyetemi munkánkban,, hanem emberileg is: mindig naprakész volt, figyelt ránk, és nagyon tisztán látott minket. Igazi mentor volt és az a mai napig, hiszen ő a szakdolgozati konzulensem is. Kiss B. Atilla osztályfőnökömnek köszönhetem a pályám első igazi kőszínházi lehetőségét. Olyan nagy zenés előadásokban játszhattam, mint a La Mancha lovagja vagy A Szépség és a Szörnyeteg. Nem csak a színpadon segített: amikor egészségügyileg volt szükségem támogatásra, azonnal a legjobb szakemberekhez irányított. Ez olyan emberi gesztus volt részéről, amit sosem felejtek el.
Homonnay Zsolt társosztályfőnökként és mesterség tanárként arra tanított minket, hogy a színpadon mindig mindennek az igazságát keressük, ami a saját életünkben is jelen van és hitelesíti a színpadi cselekvést. Ezt a jelenlétet mélyítette tovább Földes Tamás is, aki segített leásni a felszín alá és megtalálni a szerepek mögötti rétegeket.
Sokan voltak még nagy hatással rám: Bojtor Katalin énektanárként, Bóna Ili korrepetítorként és mint ügyeletes lelkisegély szolgálat, Szentivány Kinga a mozgás terén, Somosi Ambrus és Fehér Zsuzsa a beszédtechnikában, Szilágyi Enikő a művészi beszédben, vagy éppen Győrei Zsolt, akinek az elmélet órái egészen izgalmas folyamattá tették számomra a darabok és karakter elemzését. Ha csak egy mondatot vihetnék magammal útravalóként, az ez lenne: „Ez egy magányos szakma.” Ez nem egy negatív elrettentő mondat, nem is a teljes színházi létezést tekintve kell értelmezni, hanem hogy bíznunk kell a saját erőnkben és bár csapatjátékosként kell működnünk és folyamatos figyelemmel, szeretettel lenni egymás iránt, mégis magunkért kell dolgoznunk és tudatosan tennünk az egyéni céljainkért és fejlődésünkért.
Van példaképed a szakmában, akinek a pályáját követed?
Sok olyan művész van, akire felnézek munkája, hozzáállása vagy épp egy-egy szerepformálása miatt, de azt is látom, hogy minden életútban ott vannak a nehézségek, a belső küzdelmek is. Épp ezért nem egy konkrét mintát szeretnék követni, hanem a saját utamat járni, olyan lélekkel és emberséggel, mint amit Magócs Ottó képviselt.
Milyen típusú szerepek érdekelnek inkább? Drámai hős? Humoros figura?
Nem szeretem a skatulyákat, mert ijesztőek számomra. Mindig a Beavatott című film jut eszembe, ahol csoportokra osztják az emberiséget. És mi van, ha én egyikbe sem illeszkedem teljesen? Szeretném azt hinni, hogy a színpadon bárki lehetek, bármilyen múlttal, motivációval, lélekkel.
A drámai szerepeket talán közelebb érzem magamhoz, és bízom benne, hogy ahogy idősebb leszek, ezekből egyre több megtalál. Jelenleg inkább komikus karakterekkel dolgozom, például a Lovagias ügy Gizikéje is ilyen. Ez a szerep rengeteget segített abban, hogy bátrabban vállaljam a harsányabb, szókimondóbb figurákat.
Mit jelent számodra a vándorszínház műfaja és a Színház mindenkinek! misszió?
Sokszor élünk abban a hitben, hogy a színház magától értetődő, szinte alapvető része az életünknek. Pedig sajnos nem így van. Van olyan gyermek és felnőtt is, aki talán még soha nem látott színházi előadást, ahol önfeledten nevethet vagy sírhat, mert sosem érezte még milyen az igazi színházis katarzis. A színház számomra egy kiruccanás a valóságból, ami mindenkinek jár. Ezért fontos, amit a Déryné Társulat képvisel.
Milyen érzés mindig új helyen, új közönség előtt játszani?
Minden egyes helyszín más, a közönség hangulata, létszáma, sőt még az időjárás is befolyásolhatja, hogyan hat ránk. Ez a változatosság számomra inspiráló, mindig új színeket hoz ki belőlünk. Szeretem az utazást is, segít ráhangolódni az előadásra, és leereszteni utána.
Szerinted mitől jó egy előadás? Miért fontos ma, 2025-ben a színház – különösen a fiataloknak?
Egyre zárkózottabbá válunk, magunkba fordulunk, a telefonjaink világába. Az életünk tele van kirakattal és formalitással, a színház ezzel szemben nyit olyan dolgok felé, amik túlmutatnak a hétköznapokon. A társas magány, amiben legtöbbször vagyunk, sokszor elszigetel minket attól, hogy a zajban koncentrált figyelemmel kísérjünk valamit, ami társadalmilag, érzelmileg, intellektuálisan fontosabb, mint minden más, mégis valahogy elsikkad a hírfolyamban. Ezt a fókuszt pont a színház tudja megteremteni.
Mi az a három szó, ami legjobban jellemez téged?
Rugalmas, empatikus, kitartó.
Miben szeretnél fejlődni a következő időszakban?
Impulzív alkat vagyok, és a szakmából adódóan ritkán van fix időbeosztásom. Szeretnék tudatosabban figyelni a testmozgásra és az egészséges táplálkozásra, hogy jobban egyensúlyban legyek.
Ha nem színész lennél, mivel foglalkoznál?
Van egy óvodapedagógus diplomám, így valószínűleg óvónő lennék. De komolyan érdekel a masszázs is, szeretnék egyszer megtanulni szakszerűen masszírozni.
Mi a bakancslistád top 3-as tétele?
Sok bakancslistám volt már, de mindig változott, ahogy én is. Ha most kéne írnom:
- Egy komolyabb zenés szerep, amiben bátran és önazonosan kibontakozhatok.
- Egy vidámparki nap a bécsi Práterben.
- Egy éjszakai fürdőzés valahol, ahol annyira tiszta az ég, hogy látszanak a csillagok.
Melyik korszakba utaznál vissza időgéppel, akár egy szerep kedvéért?
A 16. század második felébe, a Toszkánai Nagyhercegségbe. Szeretném látni, milyen volt akkor az élet, a kultúra, az emberi kapcsolatok.
Mi az a hobbi vagy furcsa szokás, amit kevesen tudnak rólad?
Szeretek kirakózni, mert kikapcsol és megnyugtat.
Ha egy étel lennél, mi lennél – és miért?
Talán gumicukor lennék. Nem mindenki szereti, de aki igen, az nagyon. Vagy hagyma, mert szinte minden főtt ételbe kell egy kevés. Van, amelyikbe több kell, van, amelyikbe kevesebb, de nélküle valami hiányzik.
Mi az, ami azonnal jókedvre derít, bármilyen napod van?
A Szerelmem.
